Álomőrző - 7. fejezet

Ilyen boldog még sosem voltam

Az arcár egyszer csak a kezébe helyezte, mint akinek szégyellnivalója van, vagy mint akinek rengeteg gondja van. Lehet, hogy tényleg így van, csak én nem tudok róla. Lassan felemeltem a karom, hogy a vállára tegyem a kezem, de hirtelen ellökte, felállt és ellépett tőlem.

- A fenébe! - markolt mind a két kezével a hajába, és idegesen járkálni kezdett. - Minden annyira összejött most, minden! - kiabált. - Ez már nem bírom ki . - egyszer csak megfordult, és elindult valamerre.

Utána akartam szólni, hogy hova megy, de inkább nem tettem. Ha ideges, akkor had legyen egyedül. Igazság szerint én is dühös voltam. Nagyon is. Ahogy Aaron mondta, nekem is összejött most minden.

Felálltam, és elindultam az ellenkező irányba. Majdnem felrobbantam. Idegesen trappoltam a köveken, amik hangosan zörögtek a talpam alatt. Az eső időközben eleredt, és már kezdett sötétedni. A nadrágom ki volt szakadva. Biztos ahgy felkeltem a kőről beleakadt. Remek! Még valami?

Az ajtón belépve Lina néni elkerekedett szemekkel nézett rám, de inkább nem mondott semmit, csak köszönt és jó éjszakát kívánt. Igaza is volt. Én már ma nem megyek le az biztos...

Felmentem, bementem a fürdőbe és bedobáltam a cuccaimat a szennyesbe, a gatyám pedig egyenesen a kukában landolt. Letusoltam, megmostam a hajam aztán megszárítottam. A szobámba érve felkaptam egy shortot meg egy szürke pólót és leültem az ágyamra. Még mindig ideges voltam, az agyam pedig folyamatosan zakatolt. Óóóó a fenébe, még át sem pakoltam a táskámba...Odamentem az írósztalomhoz, átraktam a könyveimet, majd indultam volna vissza az ágyamba, de valami elsuhant előttem, ami nagyon megilyesztett. Nem akartam sikítani, mert Lina néni totál halálra rémült volna. De nem is volt okom sikítani.

Ugyanis Aaron állt előttem.

- Én...én annyira sajnálom. - jött hozzám közelebb. - Tudom, hogy min mész most keresztül, de hidd el, nekem sem könnyű. Én csak... - fogta meg a kezem, majd összekulcsolta ujjainkat. - Próbálok segíteni neked, de úgy, hogy én sem kerülök bajba vagy őrülök bele... - nézett le a földre, aztán újra rám. - Bár inkább kerülnék én bajba, csak hogy te megmenekülj. Felelősséggel tartozom érted, és én elcsesztem, az egészet elcsesztem - már megint ideges volt. Megpróbálok...még egyszer közelebb kerülni hozzá, és ha megint elutasít akkor...Feladom...Most én fogtam meg az ő kezét, és közelebb léptem hozzá.

- Minden rendben lesz - szorítottam meg a kezét. - Én...Hiszem, hogy lesz majd jobb is, és tudom, hogy te mindent megtettél annak érdekében, hogy ne legyen semmi bajom. Nem lehetsz állandóan a sarkamban és figyelheted, hogy mikor esek el, vagy éppen mit csinálok a nap minden percében. Ez lehetetlen...

- De nekem ez a dolgom. Ezzel bíztak meg, nem...

- Héé, héé, héé! - fogtam meg az arcát, hogy a szemembe nézzen. - Te mindent elkövettél. Azért mert egyszer nem voltál ott velem, attól még nem fog összedőlni a világ. Én nem haragszom rád.

- Hogy...hogy tudsz nekem megbocsájtani?

- Megbocsájtani? - lepődtem meg. - Ne viccelj. Nincs mit megbocsájtanom neked. Biztos volt rá valami jó okod, amiért nem jöttél el.

- Nem tudom, hogy az jó oknak számít-e.

-Biztos vagyok benne, hogy igen. De kérlek, ma már ne beszéljünk erről többet. Nekem ez nagyon...sok.

- Igazad van, persze.

- Akkor jó. És ha nem haragszol, akkor...szeretnék lefeküdni...

- Hogyne, akkor én...

- Nem maradnál itt addig, amíg el nem alszom?

- Hidd el, semmit sem akarok jobban, mint itt maradni veled. De...nekem is..."aludnom"kell ahhoz, hogy vigyázhassak rád. Ezt majd...elmagyarázom...ha kéred...

- Szóval akkor...Ma ott leszel?

- Megígérem. Soha többet nem hagylak magadra. Még egyszer nem...

- Akkor...majd találkozunk...

- Igen. Ott várlak. - mosolygott, majd kiugrott az ablakomon.

Valamiféle nyugodtság érzettel feküdtem le és kapcsoltam le a lámpát. Megnyugtatott a tudat, hogy megígérte, vigyázni fog rám. Tíz perc múlva már aludtam is, és megint ott voltam a réten, ahol most csodák csodájára nappal volt.

Aaron a rét közepén ült, és volt nála egy...valami. Ilyen messziről nem láttam rendesen. Lassan elindultam felé, valamiféle hülye vigyorral az arcomonm amit később ő is átvett. Azt hiszem ez a zavar mosolya volt...

Megálltam előtte, de nem csináltam semmit. Csak álltam és toporogtam.

- Szia! - nézett fel rám.

- Helló - köszöntem vissza halkan.

- Egész "este" ott fogsz állni, vagy esetleg leülsz?

- Nagyon vicces vagy - gúnyolódtam, miközben leültem mellé. - Kíváncsi lennék, hogy te hogyan viselkednél az én helyemben...

- Igazad van, ne haragudj. Csak... - megint nevetett. Úgy vettem észre, hogy nyugodtabb. - Olyan abszurd ez az egész...

- Tudom, ne is mondd.

- Most teljesen más...

- Mármint micsoda? - nem értettem, hogy mire gondol.

- Ez a helyzet. Régen elég volt, ha itt vagyok melletted és nem szólok semmit csak mosolygok, most pedig beszélnem is kell veled. Mert ugye ha nem beszélnék akkor biztosan nyakonvágnál. - nevetett. Én is felnevettem.

- Ez igaz.

- Kössz...

- Jól van csak vicceltem.

- Oké, megértettem.

- Ez most nekem is más.

- Kifejtenéd ezt bővebben?

- Hát csak...Mostmár tudom, hogy ez nem csak álom, hanem valóság is egyben és...Valahogy...Tudod ennek az álom dolognak volt valamilyen varázsa. Hogy a kinti kemény világból átléphettem ebbe a gondtalan, független és mesés világba. És persze itt voltál te is...És ez nekem...

- Sokat jelentett - fejezte be helyettem.

- Még most is sokat jelent, csak...most más...

- Értelek. Hidd el, nagyon is értem. De jobb így? Mármint hogy tudod, hogy mindez valóság...

- Azt hiszem...Mert tudom, hogy odakint is várhat rám boldogság és remény...Legalábbis nagyon remélem, hogy így van... - ránéztem, és vártam, hogy mondjon valamit.

- Nem tudom mit mondjak...

- Én tudom, hogy mit kellene, de túlságosan félénk vagyok ahhoz, hogy kimondjam.

- Pedig muszáj lesz - fordult felém. - Muszáj, hogy megtudjam, te is arra gondolsz-e, amire én.

- Oké...szóval...Azt mondtad, hogy...tudod...hogy szeretsz - hirtelen nagyon ideges lett, beletúrt a hajába, és azonnal másfelé nézett. - Vagy nem is igaz?

- De, de igaz. - tiszta ideg volt.

- Hát akkor tudnod kell, hogy én is. - Igen, kimondtam! Jobb hamarabb túlesni rajta, mint itt dadogni.

- Ez...ez most komoly?

- Ilyennel nem tudnék viccelni.

- Akkor...Abbie te tényleg... - fogta meg a kezem.

- Már mondtam, hogy igen, akkor meg minek kérdezed még meg... - hirtelen felállt, és engem is felhúzott, majd szorosan magához ölelt. Annyira jól esett, hogy el sem tudom mondani.

- Annyira boldog vagyok - motyogta bele a nyakamba, amitől rajtam végigfutott a hideg.

- Én is - szorítottam meg a nyakát.

Végre igazán boldog voltam. Én Abbie Stole. Akinek az élete eddig olyan volt, mint egy hullámvasút, ami fel-le vitt egészen eddig. De most végre egyenesen mehetek tovább, és innen már úgy alakítom az életem, ahogyan én akarom. Mert innentől már a magam ura vagyok. Nekem vannak a világon a legjobb barátnőim, van egy kedves nénikém és most kaptam egy lelki társat. Aki a legjobban néz ki az egész városban. Legalábbis nekem tökéletesen megfelel.

***********

- Jó reggelt - adtam puszit a nénikémnek, aki a konyhában ténykedett.

- Nocsak, mi ez a jó kedv? - mosolygott.

- Semmi. Csak jól indult a napom.

- Értem. És van ennek a napnak neve is?

- Ahha. Amy és Cassie. Esetleg átjöhetnének ma?

- Hát persze.

- És esetleg...csinálnál Cassienak...

- Persze. Amikor jönnek ez már megszokott.

- Köszönöm - adtam neki megint puszit.

Megreggeliztem, majd felmentem, hogy felhívjam a lányokat. Amy megint morgott egy sort, hogy rendezheti át a programját, Cassie meg belesikított a telefonba, nekem meg azóta cseng a fülem...

Ledőltem az ágyba, hogy olvassak egy kicsit, mert eléggé el vagyok maradva az egyik könyvvel, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom.

- Halló - szóltam bele.

- Szia Abbie - hallottam a vonal túloldaláról a rekedtes hangot. A könyv hangos csattanással landolt a padlón. Tegnap megadtam neki a számom, de nem gondoltam, hogy ma fel is fog hívni.

- Aaron? Szia! Mi a helyzet? Hogy vagy?

- Ez inkább én kérdezhetném tőled, de kössz, megvagyok. És te?

- Én is. Este eljönnek a lányok.

- Ennek örülök. Én meg elmegyek valahova a fiúkkal. Elvileg be akarnak rúgni, de megint nem lesz belőle semmi. - nevetett.

- Gondolom. A nagy vagányok mi?

- Aha. De remélem ti nem csináltok semmi hülyeséget.

- Én biztosan nem. De te? Nem leszel részeg?

- Szoktam inni, de még sohasem voltam részeg.

- Értelek. És miért hívtál?

- Nem hívhatom fel a barátnőmet? - A szívem nagyot dobbant. Ezt még nem mondta ki eddig.

- A barátnődet? - hallottam valaki másnak a hangját a telefonban.

- Bocs, itt van anyám. Mennem kell. Majd még este felhívlak. Szeretlek.

Felugrottam az ágyról és ugrálni kezdtem mint valami hülye. Persze örömömben...