Álomőrző - 5. fejezet

Változás a levegőben



A földön ültünk a falnak támaszkodva, ő engem nézett, én meg a kezemet. Valahogy nem volt erőm a szemébe nézni azok után, amit tettem. Leégettem az egész suli előtt, és totál hülyét csináltam magamból nem csak mások előtt, hanem előtte is...Vajon most mit gondolhat rólam?
Biztos azt, hogy egy hülye hisztis csaj vagyok, aki csak úgy sírvafakadt...A semmiért. Mert ő igazából nem tudhatja, hogy miért kezdtem el bőgni. Mégis most úgy éreztem, mellette teljes biztonságban vagyok.
- Fájnak? - kérdezte hirtelen. Azonnal nem tudtam, hogy mire gondol, de aztán leesett.
- Nem annyira - motyogtam halkan. Pedig igazából fájtak, de annyira azért mégsem, mint a lelkemben levő sebek. A félelemtől, fájdalomtól és az állandó stressztől belül teljesen legyengültem. Már két napja szinte alig aludtam valamit, enni se ettem sokat, és egy kicsit a lányokat is elhanyagoltam...
- Ms. Stole! Maga mégis mit keres itt? Azonnal mennyen ki a fiú mosdóból! - Az irodalomtanár jött be az ajtón, aztán pedig jól le is szidott...Így kelletlenül felálltam, és kimentem az ajtón. Csengettek, én pedig indultam volna az órámra, de egy kéz megfogta a kezem, és megállított. Eddig észre se vettem, hogy Aaron követett, azt hittem egyedül vagyok.
- Nem lesz semmi baj! - suttogta a fülembe. - Mostmár vigyázok rád! De tegyél meg nekem valamit! - a hangja kedvesről átváltott hidegre, amitől kirázott a hideg... - A lányokon kívül senkivel ne állj szóba! A suli sem...vagyis nem biztonságos! - Felnéztem rá, a pillantása szinte perzselt. - Ígérd meg, kérlek!
- De miért? Hiszen itt nincs is...
- Csak ígérd meg! - szakított félbe.
- Rendben. Megígérem.
- Majd találkozunk - mondta már kicsit kedvesebben, majd sarkon fordult, és elindult az órájára.

*******



- Abbie! Ez mégis mi volt? - jött oda hozzám Amy, amint beértem a terembe.

- Figyelj, Amy. Ne haragudj, de ehhez most tényleg nincs semmi agyam. Majd...majd megbeszéljük jó?

- De Abbie, ez nem várhat, mi...

- De igen, Amy, várhat! - szakította félbe. - Ab tudja, hogy bármit elmondhat nekünk. És biztos vagyok benne, hogyha úgy érzi hogy képes rá, akkor el is mondja.
- Kössz Cass - motyogtam a füzetembe. Amy fújtatott egyet, de inkább leült és csendbe maradt.

Tudtam, hogy földrajzórám van, és hallottam, hogy a tanár a térítőkről beszél, de ennél többet nem bírtam felfogni. A gondolataim Aaron és az álmok körül forogtak. Megint. Vagy még mindig? Nem tudom eldönteni...Hogy érti azt, hogy a suli nem biztonságos? Már 2 éve itt tanulok, és csak most lett veszélyes? Az kizárt dolog...Mi lehet itt olyan, amitől félnem kellene? Na jó, az igazgatón meg a focicsapaton kívül? De komolyra fordítva a szót...Nem tudom mi lehet itt, de ahogy Aaron beszélt róla, nem lehet kellemes dolog...Amikor vége lett az óráknak, elindultunk a következőre. És ezt még megismételtük kétszer. Az egész délelőttöt kábulatban töltöttem, szinte semmi nem jutott el a tudatomig. Az ebéd előtti órán a folyosón találkoztam Aaronnal. Vagyis találkozásnak nem lehet nevezni, mert csak elmentünk egymás mellett, de valahogy most annyira más volt. A szeméből eltűnt az a gyűlölködő pillantás, helyette már csak a kedvességet és csillogást fedeztem fel. Rám mosolygott, és ahogy elmentünk egymás mellett, hozzáért a kezemhez. Vagyis olyan volt, mintha végigsimított volna rajta. Persze lehet, hogy csak képzeltem. Halványan visszamosolyogtam, az arcom pedig tiszta vörös lett.

A folyosón többen megbámultak. Vagy azért, mert látták, hogy most mi is folyik itt, vagy azért, mert a délelőtti kis akcióm jutott eszükbe. Nem tudtam pontosan. De gondoljanak csak amit akarnak. Nem különösebben érdekel...
- Na, Abbie, ez mi volt? Ez már engem is érdekelne... - mondta Cassie.
- Semmi. - zártam le a témát.
- De...
- Semmi de, Cass. - szólt közbe Amy. - Nem te mondtad, hogy ha majd akarja, elmondja?
- Jól van, igazad van, de muszáj mindig szórakoznod velem?
- Én nem szórakozok. Csak elmondtam azt, amit te az előbb. Ennyi.
- Ennyi?! Mégis hogy...
- Lányok! - szóltam rájuk kicsit hangosabban. - Lécci, ne veszekedjetek! Szétmegy a fejem. Nem akarok vitát.
- Jól van, befejeztük.
- Igen, nem veszekszünk.
- Köszi. Na gyertek! - indultam be a terembe.

Óra után mentünk ebédelni, közben pedig előálltam az ötletemmel.
- Nem jöttök át ma este aludi? A nénikém már hiányol titeket. És péntek van. Holnap nem lesz suli se.
- Lesz meggyes pite? - kérdezte szinte azonnal Cassie.
- Ööö...nem tudom, majd megkérem, hogy csináljon.
- Akkor én megyek! - szögezte le.
- Amy? - fordultam felé.
- Ha csajos buliról van szó, akkor nekem ott a helyem. Még szép, hogy megyek!
- Akkor oké! - mosolyogtam rájuk.

Az ebédlőben beálltunk a sorba, megvettük az ebédet, és leültünk az asztalunkhoz. Enni kezdtünk, közben pedig szerveztük a csajos estét. Nem szoktunk különösebben nagy bulit rendezni, de ha már összegyűlünk, akkor megadjuk a módját. Hajnalig fennvagyunk, összeeszünk mindent, na meg persze pletykálunk, mint minden normális tini. Normális? Én normális? Na, jókról beszélek...
A ebédlőben mindig hatalmas a ricsaj, de a csajokkal egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy még hangosabban kezdtek beszélni a diákok. Felnéztünk a tányérunkból, és megláttuk a nagy zsongás tárgyát. Ők voltak azok. Aaron és Josh egy asztalt cipelt át a termen, és egyenesen felénk tartottak. Odajöttek hozzánk, és az asztalukat hozzátolták a miénkhez. Amy álla a földön volt, Cassie rögtön szemezni kezdett Joshsal. Én meg csak bámultam Aaront. Ahogy lassan közeledett felém, majd megállt mellettem, odahúzta a székét, és leült velem szembe.
- Sziasztok lányok! Aaron vagyok - mutatkozott be a lányoknak.
- Amy vagyok - nyújtott kezet.
- Én meg Cassie.
- Ők pedig Josh és Matt. - mutatta be a két fiút, akik az asztal másik oldalán ültek.
- Fiúk, ő itt Abbie - A nevemet valamilyen fura hangsúllyal ejtette ki, de nem tudtam mivel beazonosítani.
- Sziasztok - köszöntem.
- Hello - köszöntek kórusban.
Josh Cassievel kezdett beszélgetni, Amy pedig telefonált. Mattnek sürgős dolga akadt, így kettesben maradtam Aaronnal.
- Te...te meg hogy...? - dadogtam.
- Hogy hogy kerülök ide? Hát tudod idejárok suliba.
- Nem úgy gondoltam - mondtam.
- Igen, tudom - mosolyott. - Mondtam, hogy majd találkozunk.
- Igen, de nem így képzeltem. Azt hittem, hogy majd suli után, vagy órán, vagy valami...Na de itt...Az egész ebédlő minket bámul - hajoltam hozzá közelebb.
- Igen, azt vettem észre. - nézett körbe, majd utána vissza rám. - Végeztél? - bökött a fejével a tányérom felé.
- Igen.
- Akkor jó - mosolygott, majd megfogta a kezeimet, és játszani kezdett az ujjaimmal. Borzongás futott rajtam végig, az arcomtól a lábujjamig.
- Itt a csajod! - vigyorogtam rá.
- Hogy ki?
- Hát a barátnőd.
- Milyen...? - hátranézett, egyenesen az őt bámuló lány szemeibe.
- Tudod, a múltkor azt mondta, hogy mennyire tetszel neki, meg hogy meg akar szerezni magának. Sajnos én már azt nem fogom látni, mert addigra megöl...
- Ne is mondj ilyeneket! - nevetett, de hirtelen el is komorodott. - Ez nem jó vicc, te is tudod.
- Igen, ne haragudj - szegtem le a fejem. A keze hirtelen az állam alatt volt, hogy a szemébe nézzek.
- Nem haragszom. - mosolygott. - És nem a barátnőm. Nem szeretem a szőkéket...
- Értem... - Na ezzel meg mire célzott?
- Ömm - nyögött. - Esetleg...suli után lenne kedved egyet sétálni? - Ezt komolyan mondta?
- Hát...suli után még haza kell ugranom, de ha neked jó, akkor délután ráérek.
- Rendben. Mondjuk 4 óra?
- Oké, az jó! Hol?
- Ismered a sziklás öblöt?
- Igen.
- Arra nem járnak sokan, és azt hiszem...nekünk az pont jó lenne...
- Oké, akkor 4-kor ott. Most ha nem baj, megyek órára. - álltam fel. - Délután majd találkozunk.
- Rendben. Akkor ott várlak.
Meg akartam kérdezni, hogy máshol is várni fog-e, de inkább ezt a kérdést meghagyom délutánra. Egy valami viszont eszembe jutott. Nem volt sok erőm végiggondolni, de muszáj volt. Ha a lányok ma nálam alszanak, akkor hogy fogom nekik megmagyarázni, ha esetleg - bár nem akarok belegondolni, és remélem, hogy nem így lesz - megsérülök? Mit mondok nekik? Bocsi csajok, mindjárt jövök, csak ez előbb valaki megpróbált kinyírni. Aludjatok csak nyugodtan tovább!
- Cassie, Amy, jöttök? - néztem rájuk.
- Igen - állt fel Amy.
- Megyek - sóhajtott fel Cassie, majd ő is felállt. Vetett rám egy gyilkos pillantást, biztos még maradni szeretett volna. Nem kellett volna megkérdeznem, hogy jön-e.

És van még valami...Le kell mondanom az esti csajos bulit...Muszáj...Ameddig nem lesz rendben ez az egész "álom" dolog, addig nem lehetek velük...