Álomőrző - 2.fejezet

Álomból valóság /2.rész/








Amikor megláttam, hogy tényleg engem néz, zavartan lesütöttem a szemem. Nagyon nem tetszik ez...de nagyon nem. Nem elég, hogy a folyosón is furán nézett rám, de még itt is bámulnia kell. Jajj, csak ne lenne ilyen szép szeme...
- Na, Abbie, nézz már rá! - mondta Amy.
- Dehogy nézek, hagyjál már!
- De miért nem?
- Jajj, Amy hagyd már szegényt! Mondom, hogy totálisan kész van. Nem látod? - szólt közbe Cassie.
- Oké, te tudod. Cassie, viszont téged meg a haverja bámul. Az a felzselézett hajú...
- Igen, tudom. Azt hitted, hogy nem vettem még észre? - kérdezte, miközben bőszen jegyzetelt a...nem is tudom...noteszébe vagy naplójába, de mit tudom én, nem is érdekelt.

Fel akartam nézni rá. Márcsak azért, hogy még mindig néz-e. De nem tehetettem, mert nem akartam lebukni. De amint ezt kimondtam magamban, a szemem már rajta is volt. Nem tévedtem. Engem nézett,de amint találkozott a pillantásunk, ingerülten elfordította a fejét. Most meg mi baja van? Na jó, én már nem bírok tovább itt ülni...
Elkezdtem pakolászni a cuccaimat be a táskámba, és már akartam volna kérdezni a csajokat, hogy jönnek-e, amikor Cassie megfogta a kezem.
- Te, Abbie, mit csináltál a kezeddel? - nézte a mutató ujjamat. Lenéztem én is, és megláttam azt a nem kis vágást rajta.
- Ööö...semmit. Tegnap megvágtam - hazudtam gyorsan.

Felnéztem, és láttam, hogy Ő megint engem néz, de mint az előbb, most is hamarabb elkapta a fejét, mint ahogy nekem sikerült.
Dermedten ültem, és az ujjamat bámultam. Meg mertem volna esküdni, hogy ez a vágás pont olyan, mint amit tegnap szereztem az álmomban. Abbie, ne beszélj képtelenségeket! Hiszen ez nem lehetséges! Egyszerűen képtelenség. Pedig más magyarázatot nem találtam rá, de a tegnap folyamán nem emlékeztem, hogy valahol is megsérthettem volna...És persze az is fura, hogy pont akkor nézett rám, amikor Cassie észrevette az ujjamon a sebet...Ilyesztő.
- Na csajok, jöttök? - állt fel Cassie, majd felvette a táskáját.
- Aha - álltunk fel mi is Amyvel.
Ahogy elindultunk kifelé láttam, hogy Cassie még hátranéz. Gondolom arra a fiúra, aki őt nézte. Nekem nem volt erőm megfordulni, csak egy dologra vártam. Mégpedig arra, hogy végre húzhassak innen haza...

Angol órám volt. Az utolsó. Hálistennek. De ekkor még nem sejtettem, hogy inkább meg kellett volna halnom, minthogy leüljek a helyemre.
Amikor csengettek belépett a tanár, és elkezdte az órát, de körülbelül két perc után kopogtak, és belépett rajta két srác, legutoljára pedig Ő. Naná, hogy azonnal elkezdtem érdekfeszítően bámulni a füzetem, és firkálgattam az egyik lapot benne.
Könyörgöm, csak ne a mellettem levő padba, csak ne oda ültesse...
- Igen, Mr. Hutcherson, maga kérem üljön be Ms. Roberts mellé! - Mutatott a tanár Cassie-ra. Na tessék. De jó neki...Cassie gyorsan rám kacsintott, majd mondhatni elkezdett szemezni a fiúval.
Leültette a szőke srácot egy fiú mellé, majd következett a félelmem alapja.
- Ééés maga, Mr....
- Johnson - szólalt meg rekedt, de mégis lágy hangon, amitől majdnem beleolvadtam a székbe.
- Szóval maga, Mr. Johnson, kérem üljön be Ms. Stole mellé! - Ó, hogy rohadnál meg! - mondtam magamban.
Ő lassan elkezdett jönni felém, majd megállt mellettem, és leült a helyére. Esküdni mertem volna, hogy ide érzem az illatát, pedig tudom, hogy az nem lehetséges...
A tanár tovább folytatta az órát, de én még mindig a pad szélét markolásztam, és firkálgattam a lapokat. Úgy láttam Ő se néz rám, de rajta legalább nem láttam azt a feszült tartást, mint amit magam éreztem.
A percek őrjítően lassan teltek, és nekem kedvem lett volna felvágni az ereimet...
Egyszer viszont csak nem bírtam megállni, hogy rápillantsak. Kár volt, mert a szeme sarkából pont engem nézett, de a kedvességet már megint elhagyta valahol. Mit tettem, amiért ennyire furán vagyis mérgesen és utálattal néz rám?

Amy hátrafordult, majd a kezembe nyomott egy levelet. Kinyitottam, de legszívesebben lenyomtan volna a torkán, amikor megláttam, hogy mit írt...
Óra után megkérdezem, hogy hívják, hogy honnan jött, és miért költözött ide.

Én meg gyorsan visszaírtam neki, óriási betűkkel, hogy komolyan vegye:
MEG NE PRÓBÁLD!

Visszaadtam neki a papírt, majd amikor elolvasta hátrafordult, és nagynehezen rábólintott. Megnyugodtam barátnőm ígéretének hatására, majd hogy nyugalmam megmaradhasson, megszólalt a megváltást jelentő csengő.
Ekkor hirtelen felálltam. Nem kellett volna, mert az összes könyvem, meg füzetem ami a padon volt, egy hangos csattanással a földön landolt. Ekkora égést! Nagyot sóhajtva kezdtem el összeszedegetni őket, majd nemsokkal később megláttam az enyém mellett egy másik kezet is. Felnéztem, és megláttam Őt. Nagy zavarban voltam, de próbáltam úgy összeszedni a könyveket, hogy még véletlenül se érjek hozzá a kezéhez. Amikor végeztünk, felálltunk, és kénytelen volta ránézni. Most a pillantása egy kicsivel kedvesebb volt, de még mindig volt valami jeges a tekintetében.
- Kössz - nyögtem ki nagynehezen.
- Szívesen - mosolygott egy kicsit, de azt is épp hogy látni lehetett.
- Aaron gyere már! - kiabált neki az ajtóból Cassie "lovagja".
Úgy láttam, hogy akar még mondani valamit, de inkább sarkon fordult, és se puszi se pá, otthagyott. Amint elment mellettem, megint megcsapott az illata, amitől megszédültem.


Szóval Aaron...Aaron Johnson. Éjszaka ki fogom próbálni, hogy hallgat-e rá az álmomban szereplő "Aaron". Amy rángatni kezdte a vállam, és csak akkor döbbentem rá, hogy ott állok ledermedve, és bámulom az ajtót. A többiek biztos tiszta idiótának néztek...
- Abbie! Jössz?
- Iiigen, persze - tértem magamhoz, majd kómásan elindultam a lányok után.
- Basszus ez nem volt semmi - szólalt meg Amy a folyosón.
- Jaj, ugye tényleg milyen jól nézett ki? Már a végén majdnem odamentem hozzá, hogy nem tette-e el az egyik könyvem, és...
- Jajj, Cassie nem a te lovagodról beszélek, hanem arról az...Hogy is hívják?
- Nem mindegy? - szólaltam meg ingerülten. - A lényeg hogy egy tapló és kész...
- Jujj, Abbie, beléd meg mi ütött? - kérdezte Cassie.
- Hiszen segített összeszedni a cuccaidat a földről...
- Ja..De úgy néz rám, mint valami leprásra, és az előbb is otthagyott. Se puszi, se pá...
- Na de Abbie, mit vársz az első alkalommal? Azt hitted, hogy rögtön bemászik a szádba? - Most valahogy nem volt kedvem Amyvel vitatkozni, így inkább hagytam az egészet a fenébe...
- Nem várok én semmit - vetettem oda nekik.

A hazafelé vezető utat nagyrészt csendben tettük meg, néha viszont Amynek vagy Cassienak azért eszébe jutott valami, amit feltétlenül meg kellett osztaniuk egymással. Nekem viszont egyáltalán nem volt kedvem megszólalni, sőt...még azt se fogtam fel, miről beszélnek...
Úgy volt, hogy ma délután elmegyünk a könyvtárba, de azt hazudtam nekik, hogy fáj a fejem...Miután sikerült beetetnem őket, még elláttak pár jótanáccsal. Mint például vegyek be gyógyszert, meg feküdjek le, és aludjak, stb. Megígértem, hogy mindent megcsinálok, majd elbúcsúztam, és elindultam, hogy a délután nagy részét a fürdőkádban töltsem...
Nem is tudom, mit reméltem ettől. Talán azt hittem, hogy egyszerűen csak megfulladok...Talán az is jobb lett volna, mint elviselni ezt a hatalmas görcsöt a gyomromban...
Amint beértem a házba, becsaptam az ajtót, és hangosan ordítani, vagyis inkább káromkodni kezdtem.
- Ó, hogy a jó büdös..... - a többit nem nagyon akarnám részletezni. De nagyjából az volt a lényege, hogy miért történnek velem ilyen rohadt fura dolgok, persze szép szavakkal körítve fejeztem ki ezt az előbb.
A tervemhez tartottam magam, vagyis a táskám csak bedobtam az ágyra, aztán bementem a fürdőbe, és megengedtem a vizet. Három órán keresztül ültem ott, mint valami kómás, de aztán kezdett hideg lenni a víz, így kénytelen voltam kijönni. Magamra csavartam a törülközőm, majd felvettem a pizsamám, és lementem a konyhába vacsizni.

- Szia Drágám - köszönt rám mosolyogva Lina néni, amikor leértem. - Éhes vagy?
- Igen, egy kicsit. Mit eszünk? - kérdeztem, miközben leültem egy székre.
- Egy kis sajtos tésztát csináltam. Remélem, az jó lesz.
- Persze. - Amikor válaszoltam, éppen a kezemen levő vágást bámultam. Még most sem jöttem rá, hogy került oda...
- Mi volt ma a suliba? - kérdezte nénikém, amikor nekiálltunk a vacsorának.
- Semmi különös - válaszoltam tömören. Persze ez egyáltalán nem volt igaz.
- Abbie, drágám, amikor csak megkérdezem ezt, mindig ugyanazt feleled. Nem hiszem el, hogy abban az iskolában nem történik soha semmi...Apácák közé jársz talán?
- Nem - mosolyogtam egy kicsit. - Mire vagy kíváncsi?
- Hogy vannak a lányok? Rég láttam már őket. Valamelyik hétvégén átjöhetnének, nem?
- De, majd megbeszélem velük...
- Oké, de nem terelődünk el a témától. Mi volt a suliban?
- Na jó. Tegnap Amy belelépett egy tócsa tejbe a járdán, és azt hitte, hogy hányás - ekkor kíváncsi nénikém hirtelen köhögni kezdett, valószínűleg félrenyelhetett.
- Abbie, ilyeneket nem az asztalnál kéne megbeszélni! - nézett rám szúrósan. - De legalább mondtál valamit...Ez már haladás.
- Te kérdezted, hogy mi volt a suliban - nézegettem egy darab tésztát.
- Igen, de nem gondoltam, hogy egy olya témával állsz elő, ami elveszi az ember étvágyyát. És különben is azt mondtad, ez tegnap történt. Most beszéljünk arról, mi volt ma!
- Hát ööö... - gondolkoztan gyorsan. Nem akartam beavatni a suliba érkezett új srácokról, főleg nem Róla. Biztos, hogy egy diliházban kötnék ki, ha elmondanám neki.
"Képzeld ma új diákok jöttek a suliba. Pontosabban három. És mindegyik fiú. Ja és azt el ne felejtsem, hogy az egyikkel minden éjjel álmodom, és nagy a valószínűsége, hogy bele is zúgtam. És persze meg ne feledkezzünk az ujjamon levő vágásról sem, ami a tegnap éjszaka került oda, de nem tudom, hogy hogy. Szerintem álmomban vágtam meg a réten, ahol a pasimmal néztem a csillagokat. És veled mi történt ma?"
- Volt ma egy kémia óránk, és a csajokkal kísérleteztünk, aminek majdnem az lett a vége, hogy felrobbantottuk a sulit. Óriási füst volt a teremben, és mindenkit ki kellett küldeni. - Ez nem is volt hazugság. Csak az előtt történt, mielőtt még az új fiúk megjelentek volna.
- Húú, ti aztán nem semmik vagytok! - bólogatott elismerően nénikém.
- Tudom, de ha nem haragszol, mennem kell, mert még nem tanultam semmit holnapra, és minnél hamarabb végezni szeretnék.
- Persze, menny csak! Jó éjt! - mosolygott megértően. Annyira bánt, hogy hazudnom kell neki. De hát ezt nem mondhatom el. Soha sem...
- Jó éjt! És kössz a vacsit!

A szobámba érve szokás szerint a táskám tartalmát az ágyamra borítottam, majd amikor az asztalomhoz ülve kinyitottam az irodalom könyvem, elállt a lélegzetem, és a könyv a földön landolt...

Álomőrző - 2.fejezet

Álomból valóság /1. rész/

Tudjátok, hogy milyen szar az, amikor reggel belenézel a tükörbe, és olyan, mintha nem is magadat látnád? A hajad összevissza áll és karikásak a szemeid, pedig aludtál éjjel. Nos ilyen helyzetben vagyok én most. Kezdődhet a nagy alakítás. Elmentem zuhanyozni, hogy egy kicsit felfrissüljek, majd kibontottam az a hajnak nevezett valami a fejemen, ami fésülés után már szinte tökéletesen állt. A szemeim alatt még mindig ott húzódtak azok az átkozott lilás árnyékok, ezért alapozóval eltüntettem, majd felvittem magamra egy kis szemceruzát és szempillaspirált. Megmostam a fogam, majd törülközőben visszabattyogtam a szobámba, hogy megnézzem mit rejt a szekrényem. Kivettem egy világos farmert és egy fekete pulóvert, amit imádtam, mivel Lina nénim vette. (Egyszer véletlenül megtaláltam a New Yorkerbe, és mit ne mondjak az ára nem volt valami szép...)
Felkapkodtam magamra, majd fel a szokásos tornacipő, és indultam le a konyhába.
Nem voltam éhes, reggelire nem is ettem semmit, így volt még időm a lányok érkezéséig. Egy darabig olvasgattam az asztalon hagyott újságot, majd úgy döntöttem lassan ideje elindulni.

A lányok ugyanott vártak, mint tegnap, de valami furcsa volt, vagyis nem olyan, mint ami minden reggel lenni szokott...Hát persze! Amy nem telefonált. Biztosan beteg, vagy csak már letette a mobilját. Odaértem hozzájuk, majd megöleltek, és indultunk a suliba.
- Amy, hogy hogy nem keresett senki reggel?
- Ezt hogy érted? - kérdeztem majd beleharapott a kezében levő almába.
- Hát...úgy értem telefonon...
- Jajj, ne is mondd - nyammogott teli szájjal. - Anyám elvette a telefonom két napra. Legszívesebben felakasztanám magam...
- De miért vette el? - szólt közbe Cassie.
- Az az igazság, hogy az utóbbi hónapokban elég sok volt a telefonszámlám...
- Sok sms-t küldtél, vagy mi? - vihogott Cassie.
- Hát ha az 50 soknak számít, akkor...
- Ötven? - kérdeztem tátott szájjal. - Mégis kinek küldtél annyit?
- Hát a pasimnak, meg ugye nektek is, és...valahogy összegyűlt na, ez van. Nem tudok mit csinálni...
- Szerintem a közeljövőben fogdd egy kicsit vissza magad, mert ha így folytatod, jó pár hónapig nem lesz nálad telefon!
Amy gazdag családból származott, és nem sajnálták tőle a pénzt, de azért gondolom most jöhetett el a pillanat a szülők számára, hogy egy kicsit úgy mondd leállítsák a lányukat...

Hamar értünk a suli elé, és gondoltuk, hogy leülünk még dumálni az egyik lépcsőre. Majd amikor csengettek, felálltunk, és elindultunk órára.
- Te - súgta oda nekem Amy. - Ha ez a nő tovább beszél, esküszöm, hogy betömöm a száját valamivel... - nevetnem kellett rajta. Cassie is látta, hogy valamiről beszélünk, ezért odahajolt hozzám, hogy mondjam el neki is. Miután megtettem ő is nevetett, persze nem hangosan, nehogy a tanár észrevegyen valamit is...
Hosszú óráknak tűnt, mire végre végelett a mateknak, mi pedig óra után elindultunk az iskola másik végébe, ugyanis ott lesz a következő óránk. A folyosón rengetegen mászkáltak, a lányokkal szinte alig fértünk el. Egy idő után azonban a tömeg ritkulni kezdett, majd teljesen elfogytak előlünk a diákok, hogy helyet engedjenek valakiknek.

Három fiú jött velünk szembe, tök vagányan napszemüvegben, bőrkabátban, farmerben és tonacipőben. Olyan volt az egész, mintha lassított felvétellel nézném. A középső fiú lassan levette a szemüvegét, nekem pedig majdnem kiestek a könyvek a kezemből. Egyszerűen nem voltam képes elhinni, amit láttam.
Szakasztott olyan volt, mint az álmaimban szereplő fiú, de élőben mégis mást mutatott. Barna haja néhol a szemébe lógott, kékeszöld szemei csillogtak a nap hatására. Magas és izmos volt, de azért nem túlzottan.
Amikor elmentem mellette ugyanazt az illatot éreztem, mint álmomban, de ez most annyira nem kötött le, mivel ahogy elmentünk mellettük, összekapcsolódott a pillantásunk, és az arcán ugyanazt a meglepettséget és döbbenetet láttam, mint az enyémen. Amikor ismét gyorsan ránéztem, már semmi nem maradt ezekből, helyét viszont átvette a nemtörődöm arckifejezés...
Elhaladtunk mellettük, és nekem kezdett kitsztulni a fejem. Az agyamba bekúszott a több száz sugdolózó hang, és a folyosó újra megtelt diákokkal, és folytatódott tovább az ordibálás, és a másik lökdösése.
- Ezek meg kik voltak? - szólalt meg Amy.
- Biztosan új diákok, vagy ilyesmi - mondta Cassie. - De a jobb oldali nagyon helyes volt láttátok? - Te mit szólsz hozzájuk Abbie? - hallottam valahonnan messziről Amyt. - Abbie?
- Ööö - dadogtam. - Mit is mondtál?
- Azt kérdeztem, hogy mit szólsz hozzájuk?
- Kikhez?
- Jajj, ne izélj már! Az előbbi srácokhoz.
- Amy, hagy már! Nem láttad hogy összenézett a középső fiúval?
- Ki? Én? Dehogy is - tagadtam.
- Jól van, hagyjuk - szólt közbe Amy. - Így is zavarban van.

Nem voltam zavarban. Inkább csak teljesen letaglózott ez az egész...Ilyen nincs! Biztosan csak képzeltem az egészet...Egyszerűen nem létezik, hogy a valóságban valaki olyan legyen, mint az álmaimban szereplő fiú. Megőrültem...Mostmár teljesen biztos vagyok benne, hogy megőrültem...
Az órát valamilyen furcsa kábulatban töltöttem el. Beültem, és szinte már jöhettem is ki. De persze a 45 percben végig azon agyaltam, hogy halucináltam-e, vagy tényleg azt láttam, amit láttam...
A lányok biztosan észrevették a hangulatváltozásomat, mert nem nagyon szóltak hozzám, pedig az órák nagyrészét álltalában végigbeszéljük. Most azonban csendben ültem, és azon gondolkoztam, hogy vajon várom-e, hogy újra lássam, vagy mindenféleképpen szeretném erkerülni...
Nem tudtam döntést hozni, így amikor az ebédlő felé tartottunk, hatalmas görcs volt a gyomromban. Odaálltam a pulthoz, és vettem valamiféle kaját, meg egy ásványvizet, és a lányokkal leültünk a szokásos asztalunkhoz. Nem akartam a szememmel mindenfelé őt keresni, de azért néha akaratlanul is végigfutott a szemem az asztalokon, hátha meglátom. De egyszer sem sikerült meglátnom, aztán valahogy nem is foglalkoztam vele.

Amy viszont egyszercsak megbökte az oldalam, és amikor felé néztem, a fejével előre bökött. Arra néztem, amerre ő, és megláttam őt, amint épp engem bámul...

Álomőrző - 1.fejezet

Egy álompasi a valóságban

Megint vele voltam. Éjszaka volt, és mi egymáshoz bújva néztük a csillagokat. Nem néztünk egymásra, mégis tudtuk, hogy hamarosan mennem kell, és végetér ez az egész csoda, aminek már hónapok óta a részese vagyok. Igen, a részese vagyok, és remélem, hogy ez soha nem is lesz másképp. Ha már az életben egy kicsit szerencsétlen vagyok, akkor legalább itt legyek boldog, teljes, és egész...

Valaki egyszer csak rángatni kezdte a kezem, és ahogy azt már ilyenkor megszokhattam, minden homályosulni kezdett a szemem előtt, majd jött a nagy sötétség, utána pedig az erős fény, mert tegnap már megint elfelejtettem lehúzni a redőnyt. Bassza meg! A kezem még mindig rángatózott, de nem magától. Nagynehezen oldalra fordítottam a fejem, és megláttam szeretett Lina nagynénim vigyorgó fejét. Vele laktam már öt éves korom óta, mivel a szüleim meghaltak egy tűzvészben...Szóval vele élek, amiért hálás is vagyok neki, de néha az idegeimre megy...

- Már ezerszer mondtam, hogy fel bírok kelni egyedül is, és nem kérek a kellemetlen ébresztőidből - morogtam, majd a fejemre húztam egy párnát.

- Mostmár felkeltél, úgyhogy mindegy. Ki az ágyból, mert elkésel! - mondta drága nagynénim, azzal kiment az ajtón.

Leemeltem magamról a takarót, és megnéztem az éjjeliszekrényemen levő órát, ami csak 6:30-at mutatott. Ezt nem hiszem el! Nagyon jól tudja, hogy csak 7:00-kor szoktam kelni. Megfosztott fél órától, amit a...vagyis...amit vele tölthettem volna...

Nem mondanám, hogy az álmaimban szereplő fiú a barátom, mert ez képtelenség lenne. Mégis amikor a karjaiban voltam, nem tudtam másképp gondolni, vagyis érezni...

Na elég volt Abbie! Ideje felkelned. Ha már megvolt a reggeli ébresztőd, legalább használd ki! Így sokkal nyugodtabban tudok készülni, már nem mintha amúgy sietni szoktam volna. Magamhoz beszélek, hát ez remek! Biztosan megőrültem, de nem csodálkozom rajta.

Elmentem zuhanyozni, majd elkezdtem nézegetni, hogy mit is vegyek fel. Kiválasztottam a nemrég vett pulcsimat. Még egyszer sem volt rajtam, így úgy döntöttem, ideje felvenni. Kivettem még egy farmert, majd felkapatam a Converse cipőmet. Igen, igen tudom, hogy szinte mindig ez van rajtam, és ez meg is látszik rajta, de most mit tegyek, ha szeretem? Felkaptam a táskám a földről, majd szinte levágtattam a lépcsőn, hogy reggelizzek valamit.

A nagynénim a tűzhely felett ügyködött valamit, de úgy döntöttem nem kérek belőle, és inkább kivettem a szekrényből a műzlisdobozomat, majd a hűtőből a tejet. Összeöntöttem a kettőt, és leültem az egyik székre. Miközben ettem, a tegnap éjszakán gondolkoztam, és arra, hogy milyen jó lenne most is álombéli párom karjai közt lenni...

- Már megint azt a valamit eszed? - förmedt rám hirtelen Lina nénim, és a kezemben levő tálat bámulta. - Most csinálom a reggelit. Miért nem várod meg?

- Nagyon jól tudod, hogy reggel nem bírom a nehéz kajákat - nyammogtam teli szájjal.

- Egyszer az életben el bírnád viselni. És egyél szépen! Azt hiszem ennyi év alatt megtanítottam neked...

- Igen, meg. De hát én sose javulok nem tudtad? - mondtam, miközben a tálat a mosogatóhoz vittem.

- Jajj, dehogyisnem tudom. Nem bírom elfelejteni...

- Na látod - mentem el mellette, miközben adtam neki egy puszit. Ő csak mosolygott rám, majd elköszönt.

Felvettem a táskám és kiléptem az ajtón.

A lányok szokás szerint az utca végén álltak. Ők voltak a legjobb barátnőim már évek óta. Amy szokás szerint telefonált. De ez más volt, mert a házunkhoz hallottam, hogy valakivel kiabál. Még nem értem egészen oda hozzájuk, de már mutogatni kezdtem Cassienak, hogy mégis mi a fene van. Ő csak tátogott egy nem tudom-ot, miközben a vállát húzogatta. Amikor odaértem hozzájuk, Amy letette a telefont, és azonnal a nyakamba ugrott, mint minden reggel.

- Szia csajszim - szorongatott.

- Szia neked is - öleltem vissza, majd elengedtem. Odamentem Cassiehoz is, és őt is megöleltem.

- Amy mégis mi a fene volt ez? - kérdezte Cassie, miközben elindultunk.

- Áhh...semmi! Szakítottam Jamievel...

- Hogy mi? - kérdeztük egyszerre. Igazából nekem inkább az jött volna ki a számon, hogy már megint?

- De mégis mi történt, mesélj már!

- Semmi különös. Csak megint mindenért én vagyok a hibás. Mint mindig.

- És nemááááááááuuuuuuuuu - mondta, vagyis kérdezte volna Cassie, ha nem vágom oldalba.

- Egyszerűen nem értem azt a pasit - rázta a fejét. - Én tényleg szeretem meg minden, de néha olyan nehéz vele...

- Biztosan kibékültök - bíztattam. - Már többször is összevesztetek, de aztán valaki mindig megunta, és bocsánatot kért a másiktól.

- Abbienak igaza van! - szólalt meg végre értelmesen Cassie. - Minden rendbe jön, hidd el!

- Jajj csajok! - borult a nyakunkba Amy. - Mire mennék nélkületek?
- Hát nem sokra - motyogta Cassie. Én pedig mivel nem akartam Amy bodrái közé tenni a könyökömet, így Cassienek teljes erőmből a lábára tapostam. Megint kiabált egy auuuuuuu-t, de ekkor mág a suli előtt álltunk.

Persze csak nekünk van akkora szerencsénk, hogy a suli "szépe", magyarul kurvája mellettünk ment el, és hangosan röhögött rajtunk, majd mondott valamit amiből csak a hülye idiótákat bírtam kivenni.

- Akarod, hogy kivágjam az ereidet, és csokrot kössek belőlük? - szólt utána Amy, a nagy EMO-s. Mert az volt. Szőke kivasalt haj, vastagon kihúzott szemek. A csaj után indult, mi pedig alig bírtuk lefogni...Szerencse hogy a lány nem látta meg, mert biztos, hogy a mai nap a rólunk kreállt pletykáktól lett volna hangos.

- Hé, hé, Amy nyughass - csitítgatta Cassie. - Nem ér ennyit.

- Igazad van, de legközelebb nem ússza meg!

- Oké, csajok, szerintem mennyünk be, mert a végén Amy még tényleg megöl valakit.

Az osztályba érve elfoglaltuk a szokásos helyünket, majd vártuk, hogy elkezdődjön az óra, én pedig azt, hogy végre végetérjen a nap, és mehessek a megszokott, békés és kurváktól mentes álomvilágomba...

Matek után következett még egy angol, egy biológia és töri óra. Töri előtt elmentünk a csajokkal ebédelni, mint mindig most is a szokásos asztalunkhoz ültünk le. Amy és Cassie szinte minden pasit kibeszéltek, aki elment előttünk, és ez engem nem zavart, de nem akartam csatlakozni hozzájuk. Cassienak nem sok barátja volt még, úgy mint nekem. Eddig csak 2 srác volt, akivel úgy láttam, érdemes valamit kezdeni, de aztán azokból se lett semmi...

Bezzeg Amy...neki mindenféle pasi bejött, és akit meg akart szerezni, azt meg is szerezte. Ő volt a mi kis hármasunk "nősténye", vagy úgymond ragadozója. Mindenki kellett neki, ő se tudja miért.

Nem nagyon bírtam velük foglalkozni, de azért egy-két mondatukat így is elcsíptem.

- Húú, de vagyány valaki!

- Nézdd, annak milyen jó a hátsója! - stb...

Én viszont legszívesebben elaludtam volna, vagy csak lehunytam volna a szemeimet, hogy pihenhessek egy kicsit. De tudtam, hogy ezt itt most nem szabad, mert ha lehunyom a szeme, őt látom magam előtt, és a nap hátralevő részében nem tudok majd koncentrálni...

Nem tudtam a nevét, de valahogy nem izgatott. Egyszer úgyis meg fogom kérdezni, persze csak akkor, ha nem felejtem el...Biztosan valami különleges neve van...Mondjuk Stefan...Vagy valalami egyszerű és hétköznapi, mint a Mike, vagy Jeason...

Amikor belenézek gyönyörű kékeszöld szemeibe, teljesen elveszek, és az egész olyan, mintha nemcsak álmodnék, hanem a valóság lenne. Egy álompasi a valóságban...Álmodozz csak Abbie!

- Héé! Föld hívja Holdat! Abbie itt vagy? - kérdezte Cassie.

- Jajj, bocsi, itt vagyok. Mit is mondtál?

- Nem mondtam semmit, csak nagyon elbambultál.

- Ja, igen, az lehet. Kicsit fáradt vagyok, mert reggel korábban keltettek.

- Ki? - kérdezte Amy.

- Áhh, senki, csak a nagynénim. Úgy rángatta a kezem, mintha valamit ki akarna húzni egy falból. Komolyan mondom néha nem normális...

- Mi bajod vele? Legalább van egy személyes ébresztőd, és biztos lehetsz benne, hogy nem alszol el...

- Ja... - helyeselt Amy. - Bár nekem lenne egy olyan nénikém, mint neked. De helyette van egy ordibálós anyám, aki hajnalok hajnalán - hozzáteszem hétvégén - kint kiabál a szomszédokkal, és ha lemegyek a konyhába még van képe azt kérdezni, hogy felébredtél, drágám?

- Engem soha nem költ senki - mondta Cassie. - Csak beállítom a telefonom, aztán reggel meg megszólal az "aludnál még mi" csengőhang.

Ezen jót nevettünk mind a hárman, majd elindultunk törire.

A tanár dumáján azt hittem, hogy bealszok, de szerencsére sikerült ébren kibírnom. Valamivel muszály volt lefoglalnom magam. Tépkedtem a hajam, vagy egyszerűen csak rajzolgattam a füzetem hátuljába. Egyszer pedig sikerült hangosan felnevetnem, mert az utcán egy férfinak kiborult a kosara, és a tej a földön landolt, majd szétfolyt a járdán. A tanár szúrós szemekkel nézett rám, pedig meg mertem volna esküdni, hogyha látta volna, ugyanúgy reagált volna, mint én...

Az óra végezetével barátnőimmel elindultunk haza. Amy észrevette a földön levő tejet, és szerencsésen bele is lépett, majd amikor elmentünk mellette bosszús képet vágott.

- Mi ez, valaki idehányt? - kiabált, majd egy papírzsebit elővéve törölgetni kezdte a cipőjét.

Mi Cassieval csak röhögtünk rajta, majd amikor Amy befejezte a lábtörlést, elmeséltem, hogy min is nevettem annyira. Cassie is velem nevetett, de Amy megtartotta sértődött és dühös arckifejezését.

Az utcánkhoz érve elköszöntem tőlük, majd elindultam a házunk felé.

Lina nénim még nem volt otthon, így úgy gondoltam, hogy miközben rendetrakok a szobámban, énekelgetek egy kicsit. Bekapcsoltam egy számot, majd jó hangosra vettem, és az előadóval kezdtem együtt ordibálni...Nem tudom milyen lehetett, de igazából nem is érdekelt...Lehet viszont, hogy a szmoszédnak nem tetszett, mert bosszúsan nézett ki az ablakon. Engem viszont nem érdekelt, így gyorsan, egy precíz mozdulattam behúztam a függönyt.

Időközben nagynénim hazaért, majd lehívott a szokásos kihallgatásra. Ez mindig a következőkből áll:

- Mi volt ma a suliba?
- Semmi.

- Írtatok valamiből?

- Aha.

- Szükséged van valamire?

- Nem.

- Minden rendben?

- Aha.

- Nem vagy éhes?

- Nem.

- Mit csinálsz este?

- Semmit.

- Fáradt vagy?

- Aha.

- Mész lassan lefeküdni?

- Aha.

- Hát akkor jó éjt!

- Aha...Vagyis jó éjt!

Felmentem az emeletre, lezuhanyoztam, majd fáradtan bedőltem a ágyamba. Örültem neki, hogy csak az szobám meg a fürdőm van az emeleten. Így olyan volt, mintha saját kis lakásom lett volna. Amint lehet, majd szeretnék elköltözni innen, hogy saját életem legyen, és azt csinálhassam, amihez kedvem van. Csak álmodni, és semmi mást.

Pedig tudtam, hogy nem csinálhatom ezt egész életemben. Egyszer fel kell fognom, hogy más nem létezik, csak az élet, és a kegyetlen valóság...

Hirtelen azon a réten találtam magam, ahol minden este. Megint sötét volt, csak a csillagok ragyogtak az égen. Ő már ott várt rám, amikor pedig odaértem hozá, szorosan magához ölelt. Beszívtam az illatát, amihez foghatót még sohasem éreztem, és belenéztem gyönyörű szemeibe, amit most megvilágított a hold fénye, de ettől csak még szebben csillogott. Magával húzott a fűbe, de amikor leültem, megvágta az ujjam egy fűszál. Éreztem, ahogyan fájni kezd, majd néztem, ahogyan a vér lassan folyni kezd a sebből. Ő megfogta a kezem, majd letörölte a vért, és megpuszilta a sebet. Magára húzott, és ismét a csillagokat kezdtük bámulni. Megint elöltött az a furcsa eufórikus nyugalom, és nem éreztem semmi mást, csak az ő kezét a derekamon, és a hajammal babráló ujjait. Felnéztem rá, ő pedig közeledni kezdett felém, és amikor megérezhettem volna ajkait az enyémeken, fülsiketítő sípolás ütötte meg a fülem, majd rá kellet jönnöm, hogy ma éjszakára ennyi volt az álmokból, belőle, jöhet a valóság. Ébren vagyok...

Prológus

Van egy hely, ahová az ember elmenekülhet a gondjai elől, sőt, még maga az élet elől is. Nincs szükség semmi másra, csak a képzeleterőre, és a fantáziára.
Ez a szó, vagyis fogalom egy bonyolult, érdekes jelenség.
Kinek az örömöt, kinek a szomorúságot jelenti. Csak egy egyszerű szó, Abbienak mégis a mindent jelenti. A boldogságot, a nyugalmat, a csendet, és talán még a szerelmet is. Itt nem zavarja senki, és azt csinálja amit egész életében szeretett volna. Álmodni.