Álomőrző - 1.fejezet

Egy álompasi a valóságban

Megint vele voltam. Éjszaka volt, és mi egymáshoz bújva néztük a csillagokat. Nem néztünk egymásra, mégis tudtuk, hogy hamarosan mennem kell, és végetér ez az egész csoda, aminek már hónapok óta a részese vagyok. Igen, a részese vagyok, és remélem, hogy ez soha nem is lesz másképp. Ha már az életben egy kicsit szerencsétlen vagyok, akkor legalább itt legyek boldog, teljes, és egész...

Valaki egyszer csak rángatni kezdte a kezem, és ahogy azt már ilyenkor megszokhattam, minden homályosulni kezdett a szemem előtt, majd jött a nagy sötétség, utána pedig az erős fény, mert tegnap már megint elfelejtettem lehúzni a redőnyt. Bassza meg! A kezem még mindig rángatózott, de nem magától. Nagynehezen oldalra fordítottam a fejem, és megláttam szeretett Lina nagynénim vigyorgó fejét. Vele laktam már öt éves korom óta, mivel a szüleim meghaltak egy tűzvészben...Szóval vele élek, amiért hálás is vagyok neki, de néha az idegeimre megy...

- Már ezerszer mondtam, hogy fel bírok kelni egyedül is, és nem kérek a kellemetlen ébresztőidből - morogtam, majd a fejemre húztam egy párnát.

- Mostmár felkeltél, úgyhogy mindegy. Ki az ágyból, mert elkésel! - mondta drága nagynénim, azzal kiment az ajtón.

Leemeltem magamról a takarót, és megnéztem az éjjeliszekrényemen levő órát, ami csak 6:30-at mutatott. Ezt nem hiszem el! Nagyon jól tudja, hogy csak 7:00-kor szoktam kelni. Megfosztott fél órától, amit a...vagyis...amit vele tölthettem volna...

Nem mondanám, hogy az álmaimban szereplő fiú a barátom, mert ez képtelenség lenne. Mégis amikor a karjaiban voltam, nem tudtam másképp gondolni, vagyis érezni...

Na elég volt Abbie! Ideje felkelned. Ha már megvolt a reggeli ébresztőd, legalább használd ki! Így sokkal nyugodtabban tudok készülni, már nem mintha amúgy sietni szoktam volna. Magamhoz beszélek, hát ez remek! Biztosan megőrültem, de nem csodálkozom rajta.

Elmentem zuhanyozni, majd elkezdtem nézegetni, hogy mit is vegyek fel. Kiválasztottam a nemrég vett pulcsimat. Még egyszer sem volt rajtam, így úgy döntöttem, ideje felvenni. Kivettem még egy farmert, majd felkapatam a Converse cipőmet. Igen, igen tudom, hogy szinte mindig ez van rajtam, és ez meg is látszik rajta, de most mit tegyek, ha szeretem? Felkaptam a táskám a földről, majd szinte levágtattam a lépcsőn, hogy reggelizzek valamit.

A nagynénim a tűzhely felett ügyködött valamit, de úgy döntöttem nem kérek belőle, és inkább kivettem a szekrényből a műzlisdobozomat, majd a hűtőből a tejet. Összeöntöttem a kettőt, és leültem az egyik székre. Miközben ettem, a tegnap éjszakán gondolkoztam, és arra, hogy milyen jó lenne most is álombéli párom karjai közt lenni...

- Már megint azt a valamit eszed? - förmedt rám hirtelen Lina nénim, és a kezemben levő tálat bámulta. - Most csinálom a reggelit. Miért nem várod meg?

- Nagyon jól tudod, hogy reggel nem bírom a nehéz kajákat - nyammogtam teli szájjal.

- Egyszer az életben el bírnád viselni. És egyél szépen! Azt hiszem ennyi év alatt megtanítottam neked...

- Igen, meg. De hát én sose javulok nem tudtad? - mondtam, miközben a tálat a mosogatóhoz vittem.

- Jajj, dehogyisnem tudom. Nem bírom elfelejteni...

- Na látod - mentem el mellette, miközben adtam neki egy puszit. Ő csak mosolygott rám, majd elköszönt.

Felvettem a táskám és kiléptem az ajtón.

A lányok szokás szerint az utca végén álltak. Ők voltak a legjobb barátnőim már évek óta. Amy szokás szerint telefonált. De ez más volt, mert a házunkhoz hallottam, hogy valakivel kiabál. Még nem értem egészen oda hozzájuk, de már mutogatni kezdtem Cassienak, hogy mégis mi a fene van. Ő csak tátogott egy nem tudom-ot, miközben a vállát húzogatta. Amikor odaértem hozzájuk, Amy letette a telefont, és azonnal a nyakamba ugrott, mint minden reggel.

- Szia csajszim - szorongatott.

- Szia neked is - öleltem vissza, majd elengedtem. Odamentem Cassiehoz is, és őt is megöleltem.

- Amy mégis mi a fene volt ez? - kérdezte Cassie, miközben elindultunk.

- Áhh...semmi! Szakítottam Jamievel...

- Hogy mi? - kérdeztük egyszerre. Igazából nekem inkább az jött volna ki a számon, hogy már megint?

- De mégis mi történt, mesélj már!

- Semmi különös. Csak megint mindenért én vagyok a hibás. Mint mindig.

- És nemááááááááuuuuuuuuu - mondta, vagyis kérdezte volna Cassie, ha nem vágom oldalba.

- Egyszerűen nem értem azt a pasit - rázta a fejét. - Én tényleg szeretem meg minden, de néha olyan nehéz vele...

- Biztosan kibékültök - bíztattam. - Már többször is összevesztetek, de aztán valaki mindig megunta, és bocsánatot kért a másiktól.

- Abbienak igaza van! - szólalt meg végre értelmesen Cassie. - Minden rendbe jön, hidd el!

- Jajj csajok! - borult a nyakunkba Amy. - Mire mennék nélkületek?
- Hát nem sokra - motyogta Cassie. Én pedig mivel nem akartam Amy bodrái közé tenni a könyökömet, így Cassienek teljes erőmből a lábára tapostam. Megint kiabált egy auuuuuuu-t, de ekkor mág a suli előtt álltunk.

Persze csak nekünk van akkora szerencsénk, hogy a suli "szépe", magyarul kurvája mellettünk ment el, és hangosan röhögött rajtunk, majd mondott valamit amiből csak a hülye idiótákat bírtam kivenni.

- Akarod, hogy kivágjam az ereidet, és csokrot kössek belőlük? - szólt utána Amy, a nagy EMO-s. Mert az volt. Szőke kivasalt haj, vastagon kihúzott szemek. A csaj után indult, mi pedig alig bírtuk lefogni...Szerencse hogy a lány nem látta meg, mert biztos, hogy a mai nap a rólunk kreállt pletykáktól lett volna hangos.

- Hé, hé, Amy nyughass - csitítgatta Cassie. - Nem ér ennyit.

- Igazad van, de legközelebb nem ússza meg!

- Oké, csajok, szerintem mennyünk be, mert a végén Amy még tényleg megöl valakit.

Az osztályba érve elfoglaltuk a szokásos helyünket, majd vártuk, hogy elkezdődjön az óra, én pedig azt, hogy végre végetérjen a nap, és mehessek a megszokott, békés és kurváktól mentes álomvilágomba...

Matek után következett még egy angol, egy biológia és töri óra. Töri előtt elmentünk a csajokkal ebédelni, mint mindig most is a szokásos asztalunkhoz ültünk le. Amy és Cassie szinte minden pasit kibeszéltek, aki elment előttünk, és ez engem nem zavart, de nem akartam csatlakozni hozzájuk. Cassienak nem sok barátja volt még, úgy mint nekem. Eddig csak 2 srác volt, akivel úgy láttam, érdemes valamit kezdeni, de aztán azokból se lett semmi...

Bezzeg Amy...neki mindenféle pasi bejött, és akit meg akart szerezni, azt meg is szerezte. Ő volt a mi kis hármasunk "nősténye", vagy úgymond ragadozója. Mindenki kellett neki, ő se tudja miért.

Nem nagyon bírtam velük foglalkozni, de azért egy-két mondatukat így is elcsíptem.

- Húú, de vagyány valaki!

- Nézdd, annak milyen jó a hátsója! - stb...

Én viszont legszívesebben elaludtam volna, vagy csak lehunytam volna a szemeimet, hogy pihenhessek egy kicsit. De tudtam, hogy ezt itt most nem szabad, mert ha lehunyom a szeme, őt látom magam előtt, és a nap hátralevő részében nem tudok majd koncentrálni...

Nem tudtam a nevét, de valahogy nem izgatott. Egyszer úgyis meg fogom kérdezni, persze csak akkor, ha nem felejtem el...Biztosan valami különleges neve van...Mondjuk Stefan...Vagy valalami egyszerű és hétköznapi, mint a Mike, vagy Jeason...

Amikor belenézek gyönyörű kékeszöld szemeibe, teljesen elveszek, és az egész olyan, mintha nemcsak álmodnék, hanem a valóság lenne. Egy álompasi a valóságban...Álmodozz csak Abbie!

- Héé! Föld hívja Holdat! Abbie itt vagy? - kérdezte Cassie.

- Jajj, bocsi, itt vagyok. Mit is mondtál?

- Nem mondtam semmit, csak nagyon elbambultál.

- Ja, igen, az lehet. Kicsit fáradt vagyok, mert reggel korábban keltettek.

- Ki? - kérdezte Amy.

- Áhh, senki, csak a nagynénim. Úgy rángatta a kezem, mintha valamit ki akarna húzni egy falból. Komolyan mondom néha nem normális...

- Mi bajod vele? Legalább van egy személyes ébresztőd, és biztos lehetsz benne, hogy nem alszol el...

- Ja... - helyeselt Amy. - Bár nekem lenne egy olyan nénikém, mint neked. De helyette van egy ordibálós anyám, aki hajnalok hajnalán - hozzáteszem hétvégén - kint kiabál a szomszédokkal, és ha lemegyek a konyhába még van képe azt kérdezni, hogy felébredtél, drágám?

- Engem soha nem költ senki - mondta Cassie. - Csak beállítom a telefonom, aztán reggel meg megszólal az "aludnál még mi" csengőhang.

Ezen jót nevettünk mind a hárman, majd elindultunk törire.

A tanár dumáján azt hittem, hogy bealszok, de szerencsére sikerült ébren kibírnom. Valamivel muszály volt lefoglalnom magam. Tépkedtem a hajam, vagy egyszerűen csak rajzolgattam a füzetem hátuljába. Egyszer pedig sikerült hangosan felnevetnem, mert az utcán egy férfinak kiborult a kosara, és a tej a földön landolt, majd szétfolyt a járdán. A tanár szúrós szemekkel nézett rám, pedig meg mertem volna esküdni, hogyha látta volna, ugyanúgy reagált volna, mint én...

Az óra végezetével barátnőimmel elindultunk haza. Amy észrevette a földön levő tejet, és szerencsésen bele is lépett, majd amikor elmentünk mellette bosszús képet vágott.

- Mi ez, valaki idehányt? - kiabált, majd egy papírzsebit elővéve törölgetni kezdte a cipőjét.

Mi Cassieval csak röhögtünk rajta, majd amikor Amy befejezte a lábtörlést, elmeséltem, hogy min is nevettem annyira. Cassie is velem nevetett, de Amy megtartotta sértődött és dühös arckifejezését.

Az utcánkhoz érve elköszöntem tőlük, majd elindultam a házunk felé.

Lina nénim még nem volt otthon, így úgy gondoltam, hogy miközben rendetrakok a szobámban, énekelgetek egy kicsit. Bekapcsoltam egy számot, majd jó hangosra vettem, és az előadóval kezdtem együtt ordibálni...Nem tudom milyen lehetett, de igazából nem is érdekelt...Lehet viszont, hogy a szmoszédnak nem tetszett, mert bosszúsan nézett ki az ablakon. Engem viszont nem érdekelt, így gyorsan, egy precíz mozdulattam behúztam a függönyt.

Időközben nagynénim hazaért, majd lehívott a szokásos kihallgatásra. Ez mindig a következőkből áll:

- Mi volt ma a suliba?
- Semmi.

- Írtatok valamiből?

- Aha.

- Szükséged van valamire?

- Nem.

- Minden rendben?

- Aha.

- Nem vagy éhes?

- Nem.

- Mit csinálsz este?

- Semmit.

- Fáradt vagy?

- Aha.

- Mész lassan lefeküdni?

- Aha.

- Hát akkor jó éjt!

- Aha...Vagyis jó éjt!

Felmentem az emeletre, lezuhanyoztam, majd fáradtan bedőltem a ágyamba. Örültem neki, hogy csak az szobám meg a fürdőm van az emeleten. Így olyan volt, mintha saját kis lakásom lett volna. Amint lehet, majd szeretnék elköltözni innen, hogy saját életem legyen, és azt csinálhassam, amihez kedvem van. Csak álmodni, és semmi mást.

Pedig tudtam, hogy nem csinálhatom ezt egész életemben. Egyszer fel kell fognom, hogy más nem létezik, csak az élet, és a kegyetlen valóság...

Hirtelen azon a réten találtam magam, ahol minden este. Megint sötét volt, csak a csillagok ragyogtak az égen. Ő már ott várt rám, amikor pedig odaértem hozá, szorosan magához ölelt. Beszívtam az illatát, amihez foghatót még sohasem éreztem, és belenéztem gyönyörű szemeibe, amit most megvilágított a hold fénye, de ettől csak még szebben csillogott. Magával húzott a fűbe, de amikor leültem, megvágta az ujjam egy fűszál. Éreztem, ahogyan fájni kezd, majd néztem, ahogyan a vér lassan folyni kezd a sebből. Ő megfogta a kezem, majd letörölte a vért, és megpuszilta a sebet. Magára húzott, és ismét a csillagokat kezdtük bámulni. Megint elöltött az a furcsa eufórikus nyugalom, és nem éreztem semmi mást, csak az ő kezét a derekamon, és a hajammal babráló ujjait. Felnéztem rá, ő pedig közeledni kezdett felém, és amikor megérezhettem volna ajkait az enyémeken, fülsiketítő sípolás ütötte meg a fülem, majd rá kellet jönnöm, hogy ma éjszakára ennyi volt az álmokból, belőle, jöhet a valóság. Ébren vagyok...