Álomőrző - 2.fejezet

Álomból valóság /1. rész/

Tudjátok, hogy milyen szar az, amikor reggel belenézel a tükörbe, és olyan, mintha nem is magadat látnád? A hajad összevissza áll és karikásak a szemeid, pedig aludtál éjjel. Nos ilyen helyzetben vagyok én most. Kezdődhet a nagy alakítás. Elmentem zuhanyozni, hogy egy kicsit felfrissüljek, majd kibontottam az a hajnak nevezett valami a fejemen, ami fésülés után már szinte tökéletesen állt. A szemeim alatt még mindig ott húzódtak azok az átkozott lilás árnyékok, ezért alapozóval eltüntettem, majd felvittem magamra egy kis szemceruzát és szempillaspirált. Megmostam a fogam, majd törülközőben visszabattyogtam a szobámba, hogy megnézzem mit rejt a szekrényem. Kivettem egy világos farmert és egy fekete pulóvert, amit imádtam, mivel Lina nénim vette. (Egyszer véletlenül megtaláltam a New Yorkerbe, és mit ne mondjak az ára nem volt valami szép...)
Felkapkodtam magamra, majd fel a szokásos tornacipő, és indultam le a konyhába.
Nem voltam éhes, reggelire nem is ettem semmit, így volt még időm a lányok érkezéséig. Egy darabig olvasgattam az asztalon hagyott újságot, majd úgy döntöttem lassan ideje elindulni.

A lányok ugyanott vártak, mint tegnap, de valami furcsa volt, vagyis nem olyan, mint ami minden reggel lenni szokott...Hát persze! Amy nem telefonált. Biztosan beteg, vagy csak már letette a mobilját. Odaértem hozzájuk, majd megöleltek, és indultunk a suliba.
- Amy, hogy hogy nem keresett senki reggel?
- Ezt hogy érted? - kérdeztem majd beleharapott a kezében levő almába.
- Hát...úgy értem telefonon...
- Jajj, ne is mondd - nyammogott teli szájjal. - Anyám elvette a telefonom két napra. Legszívesebben felakasztanám magam...
- De miért vette el? - szólt közbe Cassie.
- Az az igazság, hogy az utóbbi hónapokban elég sok volt a telefonszámlám...
- Sok sms-t küldtél, vagy mi? - vihogott Cassie.
- Hát ha az 50 soknak számít, akkor...
- Ötven? - kérdeztem tátott szájjal. - Mégis kinek küldtél annyit?
- Hát a pasimnak, meg ugye nektek is, és...valahogy összegyűlt na, ez van. Nem tudok mit csinálni...
- Szerintem a közeljövőben fogdd egy kicsit vissza magad, mert ha így folytatod, jó pár hónapig nem lesz nálad telefon!
Amy gazdag családból származott, és nem sajnálták tőle a pénzt, de azért gondolom most jöhetett el a pillanat a szülők számára, hogy egy kicsit úgy mondd leállítsák a lányukat...

Hamar értünk a suli elé, és gondoltuk, hogy leülünk még dumálni az egyik lépcsőre. Majd amikor csengettek, felálltunk, és elindultunk órára.
- Te - súgta oda nekem Amy. - Ha ez a nő tovább beszél, esküszöm, hogy betömöm a száját valamivel... - nevetnem kellett rajta. Cassie is látta, hogy valamiről beszélünk, ezért odahajolt hozzám, hogy mondjam el neki is. Miután megtettem ő is nevetett, persze nem hangosan, nehogy a tanár észrevegyen valamit is...
Hosszú óráknak tűnt, mire végre végelett a mateknak, mi pedig óra után elindultunk az iskola másik végébe, ugyanis ott lesz a következő óránk. A folyosón rengetegen mászkáltak, a lányokkal szinte alig fértünk el. Egy idő után azonban a tömeg ritkulni kezdett, majd teljesen elfogytak előlünk a diákok, hogy helyet engedjenek valakiknek.

Három fiú jött velünk szembe, tök vagányan napszemüvegben, bőrkabátban, farmerben és tonacipőben. Olyan volt az egész, mintha lassított felvétellel nézném. A középső fiú lassan levette a szemüvegét, nekem pedig majdnem kiestek a könyvek a kezemből. Egyszerűen nem voltam képes elhinni, amit láttam.
Szakasztott olyan volt, mint az álmaimban szereplő fiú, de élőben mégis mást mutatott. Barna haja néhol a szemébe lógott, kékeszöld szemei csillogtak a nap hatására. Magas és izmos volt, de azért nem túlzottan.
Amikor elmentem mellette ugyanazt az illatot éreztem, mint álmomban, de ez most annyira nem kötött le, mivel ahogy elmentünk mellettük, összekapcsolódott a pillantásunk, és az arcán ugyanazt a meglepettséget és döbbenetet láttam, mint az enyémen. Amikor ismét gyorsan ránéztem, már semmi nem maradt ezekből, helyét viszont átvette a nemtörődöm arckifejezés...
Elhaladtunk mellettük, és nekem kezdett kitsztulni a fejem. Az agyamba bekúszott a több száz sugdolózó hang, és a folyosó újra megtelt diákokkal, és folytatódott tovább az ordibálás, és a másik lökdösése.
- Ezek meg kik voltak? - szólalt meg Amy.
- Biztosan új diákok, vagy ilyesmi - mondta Cassie. - De a jobb oldali nagyon helyes volt láttátok? - Te mit szólsz hozzájuk Abbie? - hallottam valahonnan messziről Amyt. - Abbie?
- Ööö - dadogtam. - Mit is mondtál?
- Azt kérdeztem, hogy mit szólsz hozzájuk?
- Kikhez?
- Jajj, ne izélj már! Az előbbi srácokhoz.
- Amy, hagy már! Nem láttad hogy összenézett a középső fiúval?
- Ki? Én? Dehogy is - tagadtam.
- Jól van, hagyjuk - szólt közbe Amy. - Így is zavarban van.

Nem voltam zavarban. Inkább csak teljesen letaglózott ez az egész...Ilyen nincs! Biztosan csak képzeltem az egészet...Egyszerűen nem létezik, hogy a valóságban valaki olyan legyen, mint az álmaimban szereplő fiú. Megőrültem...Mostmár teljesen biztos vagyok benne, hogy megőrültem...
Az órát valamilyen furcsa kábulatban töltöttem el. Beültem, és szinte már jöhettem is ki. De persze a 45 percben végig azon agyaltam, hogy halucináltam-e, vagy tényleg azt láttam, amit láttam...
A lányok biztosan észrevették a hangulatváltozásomat, mert nem nagyon szóltak hozzám, pedig az órák nagyrészét álltalában végigbeszéljük. Most azonban csendben ültem, és azon gondolkoztam, hogy vajon várom-e, hogy újra lássam, vagy mindenféleképpen szeretném erkerülni...
Nem tudtam döntést hozni, így amikor az ebédlő felé tartottunk, hatalmas görcs volt a gyomromban. Odaálltam a pulthoz, és vettem valamiféle kaját, meg egy ásványvizet, és a lányokkal leültünk a szokásos asztalunkhoz. Nem akartam a szememmel mindenfelé őt keresni, de azért néha akaratlanul is végigfutott a szemem az asztalokon, hátha meglátom. De egyszer sem sikerült meglátnom, aztán valahogy nem is foglalkoztam vele.

Amy viszont egyszercsak megbökte az oldalam, és amikor felé néztem, a fejével előre bökött. Arra néztem, amerre ő, és megláttam őt, amint épp engem bámul...